Külső

A múltban a külső szinuszos kommutálás olyan technológia volt, amely az analóg meghajtóknak lehetővé tette a motorok szinuszos kommutálását. A mai processzorokkal a szervohajtásoknak már nincs szükségük külső vezérlőre a szinuszos kommutáció előállításához. Ezért ez az értekezés tájékoztató jellegű, illetve olyan esetekre vonatkozik, amikor speciális vezérlésre van szükség.

A külső szinuszos kommutációt azért fejlesztették ki, hogy kielégítsék a simább motorüzem iránti igényt abban az időben, amikor a legtöbb szervohajtás analóg architektúrára épült. A fedélzeti feldolgozási képességek hiányában az analóg meghajtók nem voltak képesek a fázisok közötti szinuszos átmenetek valós idejű feltérképezésére; ezért olyan módszert dolgoztak ki, amely a feldolgozási terhet a digitális vezérlőre hárította. A megoldás: két szinuszos parancsjel, amelyek megfelelnek a motor A és B fázisáramának, míg a C fázist a meghajtó számítja ki. A jelek teljes amplitúdója szabályozza a motor nyomatékát, míg a két jel közötti relatív értékek a kommutációs fázisszöget.

Összefoglalva, a külső szinuszos kommutációval a vezérlő nyomon követi a motor helyzetét - jellemzően a motorra szerelt Hall-érzékelők és egy kódoló segítségével, valamint más konstansokkal, például a motor pólusszámával és az elektromos ciklusonkénti kódolószámmal. A vezérlő ezután kiszámítja a szükséges áramot a motor egyes fázisaiban, és a parancsot a két analóg jelen keresztül közvetlenül a szervohajtásnak adja át. Ezenkívül a vezérlő továbbra is felelős a gép többi részének mozgásvezérléséért. Mindez bonyolultnak tűnhet, de sok vezérlőbe volt beépítve ez a funkció.